procterstreetfurniture.co.uk
A közelítő tél A teljes mű itt olvasható: Berzsenyi Dániel – A közelítő tél Eredeti címe: Az ősz Kazinczy javaslatára változtatta meg – mert Az ősz cím statikus állóképet ígér, helyére a lopva közeledő fenyegetés mozgalmassága került, az új cím maga is riadalmat sugall. Felépítése: logikus gondolatmenetet mutat. Szerkezete klasszicizáló: pictura-absztrakció-szentencia. Strófaszerkezete (aszklepiádészi)és szókincse szintén klasszikus. I. 1-3. versszak Az ősz képe tagadásra fordított idillben (a tavasz képeinek tagadásaként) jelenik meg. A most és nemrég / a jelen és a múlt / a tavasz és az ősz szembesül egymással. A természet festésével érzékelteti az idő megállíthatatlan múlását. A megváltoztathatatlanra a tagadó képekben (6 tagadó alak) megjelenő tavasz döbbent rá: a kibontakozó ősz képe szürke, lehangoló. Ezzel kettős hatást ér el: rámutat a jelen sivárságára – minden hervad, hull, sárgáll, borong, homályos; és megmutatja a múlt értékeit is antikizáló képek sorát látjuk: liget, balzsamos illatok, zephyr, symphonia, gerle, csermely violás völgye, thyrsus (szőlővessző).
Kitalált név tehát, amelynek hasonló a hangzása, mint a Lilla névnek (aki Csokonai múzsája volt), csak zártabbnak, mélyebbnek hat. De ugyanolyan dallamos név, ugyanúgy zenél. Lollira, vagyis egyetlen személyre szűkíti le Berzsenyi a szerelem egész érzésvilágát, és annak az egy személynek is egyetlen apró jellegzetességére, amely a barna szemöldöke. A szemöldök tehát egyrészt metonímia, amely a szerelmest jelenti (a rész megnevezésével jelöli az egészt, a szemöldök megnevezésével magát a nőt), másrészt azonban metafora is: a szemöldök a maga görbületével látványra a sírdombot idézi fel. Ez a kép együtt a behunyt szemmel erőteljesen az elmúlást fejezi ki, amelyet a szerelem sem győzhet le. Az utolsó két strófa természeti képei visszautalnak az első három versszak képeire. Az ottani képek a tavaszi-nyári táj szépségeit fejezték ki, ami már nincs, itt az elmúlt ifjúságra vonatkoznak, pl. koszorú bimbaja, szép tavasz, nektár, zsenge virágok, kikelet. Mit jelent ez? Mire döbben rá az olvasó, ha végére jut a versnek?
A mű témája az idő múlása, az öregedés folyamata. Az évszakok az emberi élet korszakait szimbolizálják. Műfaja elégia, mely lehangoló, szomorú hangulatú lírai költemény. A vers szerkezete hármas tagolás, ebben is a klasszicista stílusirány mutatkozik meg. A horatiusi hagyományokat követi a tájleírás és mondanivaló kettőssége. A költeményt a klasszicizmushoz kapcsolja nyelvezete is: a görög eredetű szavak használata, a rímtelen időmértékes verselés. A vers tájleírással kezdődik, őszt idéznek a sorok. A költő, a negatív tájfestés eszközével él. A hervadást, hiányt, értékvesztést érzékelteti: "nincs rózsás labyrinth" "nem lengedez a Zephyt" "nincs már symphonia" "nem búg gerlice" "nem mosolyog gerezd" Ezzel a módszerrel érdekes hatást ér el a költő: láttatja azokat a dolgokat, ami korábban itt volt. Ebből bontakozik ki ami most van: "néma homály borong" "most minden szomorú és kihalt" A kezdő sor is ezt mutatta meg: "Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. " A 3. versszak végén a költő összefoglalja a volt és van ellentétét.
A második egység kulcsszava az örök, visszafordíthatatlan idő. A természet elmúlásának képei az emberi élet elmúlásának toposz-párhuzama. Berzsenyi művében az antikos, archaikus motívumok, fogalmak mellett az idő a reneszánsz-barokk kor ismert allegóriájával szerepel a versben. Az idő-allegóriát követő versmondat ("Minden csak jelenés... ") figyelmeztet rá, hogy az élet csak látszat. (Érdemes összevetni Berzsenyi művét Arany János Lejtőn, Vajda János Nádas tavon vagy Babits Mihály In Horatium, Esti kérdés, Ősz és tavasz között című verseivel. ) A vers elején megszólaló kívülálló, szemlélődő beszélő az utolsó két szakaszban a mű központi alakjává válik. A váltás magyarázatát a vers szentenciája adja, amelyben konvencionális megoldás, hogy az általános érvényű igazságot a beszélő magára vonatkoztatja. A tételszerű igazság (törvény) így személyessé válik: az elmúlás versindító képei metaforikusan az egyén élettragédiáját fejezik ki. A gyorsan elmúló boldog ifjúság feletti kesergés a Horác című vers befejezéséhez hasonló.
Most olvassuk el a verset! A közelítő tél Hervad már ligetünk, s díszei hullanak, Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr. Nincs már symphonia, s zöld lugasok között Nem búg gerlice, és a füzes ernyein A csermely violás völgye nem illatoz, S tükrét durva csalét fedi. A hegy boltozatin néma homály borong. Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd. Itt nemrég az öröm víg dala harsogott: S most minden szomorú s kiholt. Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, S minden míve tünő szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés; minden az ég alatt, Mint a kis nefelejcs, enyész. Lassanként koszorúm bimbaja elvirít, Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli Nektárját ajakam, még alig illetem Egy-két zsenge virágait. Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom. Nem hozhatja fel azt több kikelet soha! Sem béhunyt szememet fel nem igézheti Lollim barna szemöldöke! Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Telitalálat volt ez a cím Kazinczytól. A mű nem is általában az őszi, hanem az ősz végi táj képével indít: nem szeptember végét, hanem inkább október végét, november elejét idézi meg. Szeptemberben még pompázik a természet, november elején azonban már drasztikusan téliessé válik a táj. Berzsenyi tehát nem az induló, hanem a kései őszben érzi meg az elmúlás jeleit (ellentétben például Petőfivel, aki Szeptember végén címmel írt az elmúlásról szóló költeményt). Ez a vers műfajilag már határozottan elégia, és a romantiká hoz köthető, de még látható rajta, hogy a költő szabályosságra törekedett, vagyis még mindig a klasszicista műfegyelemnek akart megfelelni. A klasszicizmus hoz köthetőek az ókort, az antik mitológiát megidéző szavak pl. Zephyr, valamint a versforma is. Viszont a hangvétel, a műfaj, a téma már a romantikus Berzsenyi sajátja. Ne feledjük, a költő két korszak határán élt és alkotott! A vers hangulata komor, vigasztalan, elégikus, borongós. Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Hervad m�r liget�nk, s d�szei hullanak, Tarlott bokrai k�zt s�rga lev�l z�r�g. Nincs r�zs�s labyrinth, s balzsamos illatok K�zt nem lengedez a Zephyr. Nincs m�r symphonia, s z�ld lugasok k�z�tt Nem b�g gerlice, �s a f�zes ernyein A csermely viol�s v�lgye nem illatoz, S t�kr�t durva csal�t fedi. A hegy boltozatin n�ma hom�ly borong. B�bor thyrsusain nem mosolyog gerezd. Itt nemr�g az �r�m v�g dala harsogott: S most minden szomor� s kiholt. Oh, a sz�rnyas id� hirtelen elrep�l, S minden m�ve t�n� sz�rnya k�r�l lebeg! Minden csak jelen�s; minden az �g alatt, Mint a kis nefelejcs, eny�sz. Lassank�nt koszor�m bimbaja elvir�t, Itt h�gy sz�p tavaszom: m�g alig �zleli Nekt�rj�t ajakam, m�g alig illetem Egy-k�t zsenge vir�gait. Itt h�gy, s vissza se t�r majd gy�ny�r� korom. Nem hozhatja fel azt t�bb kikelet soha! Sem b�hunyt szememet fel nem ig�zheti Lollim barna szem�ld�ke!
Kézikönyvtár Verstár - ötven költő összes verse Berzsenyi Dániel A KÖZELÍTŐ TÉL Teljes szövegű keresés Hervad már ligetünk, s díszei hullanak, Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr. Nincs már symphonia, s zöld lugasok között Nem búg gerlice, és a füzes ernyein A csermely violás völgye nem illatoz, S tükrét durva csalét fedi. A hegy boltozatin néma homály borong. Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd. Itt nemrég az öröm víg dala harsogott: S most minden szomorú s kiholt. Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepűl, S minden míve tünő szárnya körül lebeg! Minden csak jelenés; minden az ég alatt, Mint a kis nefelejcs, enyész. Lassanként koszorúm bimbaja elvirít, Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli Nektárját ajakam, még alig illetem Egy-két zsenge virágait. Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom. Nem hozhatja fel azt több kikelet soha! Sem béhunyt szememet fel nem igézheti Lollim barna szemöldöke!