procterstreetfurniture.co.uk
A legújabb kutatások szerint ugyanakkor a jegelés csak a kezdeti izomfájdalom csillapítására javasolt: a hideg összehúzza az izmokat átszövő hajszálereket, ezáltal csökkenti ugyan a duzzanat kialakulásának esélyét, ám ez a tulajdonsága a gyógyulás további szakaszában már inkább hátrányt jelent, mert a véráramlás korlátozásával akadályozhatja a szervezet öngyógyító folyamatait. A vérkeringés révén a sérült izomhoz kerülő, tápanyagokban és a sérülést természetes módon kezelő sejtekben gazdag vérre szükség van az izomhúzódás gyors gyógyulásához. Az intenzív fájdalomérzet elmúltával, néhány nap pihentetés után tehát inkább a sérült izom finom masszírozása, mozgatása, illetve az izomhúzódásra keringésfokozó növényi összetevőket tartalmazó, krém használata hozhat eredményeket. Ha a húzódás olyan helyen van, ami jól befáslizható, érdemes néhány napig rugalmas fáslival rögzíteni a fájdalmas testrészt. A fásli által kifejtett enyhe nyomás segíthet a duzzanat és a fájdalomérzet csökkentésében, ezen kívül a rögzítés az izom kíméletéhez is hozzájárul.
A metil-szalicilát tartalmú kúszó fajdbogyó olaj nemcsak a helyi keringést élénkíti, hanem természetes fájdalomcsillapító hatása is van. Az egyes sportkrémekben és izomfájdalom ellen is alkalmazható gyógynövény krémekben megtalálható kámfor és mentol hűtő hatása a fájdalom azonnali enyhülésének érzetét okozza, így járulva hozzá az izomhúzódás okozta kellemetlen panaszok csökkentéséhez. A fekete nadálytő kivonat zúzódásra, húzódásra, rándulásra egyaránt évszázadok óta használt, természetes gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású készítmény. Az izomhúzódás gyógyulási ideje Az izomhúzódás gyógyulási ideje jó esetben néhány nap, ha azonban az izomszövetben kisebb-nagyobb szakadások is keletkeznek, akkor akár néhány hét is lehet. Jó mutató a fájdalomérzet: amíg úgy érzi, hogy az izom mozgatása nagyon fáj, pihentesse minél többet. A jelenlegi ajánlások szerint a sérülést követő néhány nap elteltével, ha már kevésbé fáj és úgy érzi, hogy a finom mozgatás hatására inkább lazul az izom, mint merevedik, akkor enyhe tornáztatás, lábizom húzódás esetén séta is javasolt.
Az izomhúzódás terápiájában elsősorban tüneti kezelésről beszélhetünk. Mivel izomhúzódáskor az izom szerkezete nem sérül, az izomszövet ép marad. Az izomhúzódás sokszor az izom kontrakció szabályozásában keletkezett zavar eredménye. Sport és egészség a WEBBetegen A kezelés célja tehát az izomhúzódás oldása, és az érintett izom újbóli ellazítása. Nagyon fontos, hogy a kezelést minden esetben olyan hamar megkezdjék, amilyen hamar csak lehetséges! Vagyis ha felmerül az izomhúzódás gyanúja, minden sporttevékenységet azonnal abba kell hagyni! Ideális esetben a sérült azonnal részesüljön elsősegélyben, mégpedig a következők szerint: a sérült izomrész nyugalomba helyezése, pihentetése az érintett terület hűtése (jegelése) a sérült izomrész kompressziója (szoros bekötése) a sérült testrész felpolcolása. Pihentetés: Akkor is, ha csak enyhe izomfájdalmat, húzódást érez, pihentesse a sérült izmot, rögtön hagyja abba a sportolást! Ne kockáztassa a súlyosabb sérüléseket! Jegelés: A hideg csökkenti az izomhúzódás következtében fellépő fájdalmat, és segít megelőzni a nagyobb duzzanatok kialakulását.
Érdemes gyógytornával is kiegészíteni a terápiát, ami segíti az izom ellazulását, támogatja annak regenerációs képességét, és hozzájárul az izom erejének megőrzéséhez. Izomhúzódás esetén gyakran alkalmazott kezelés az ún. "muscle release" technika, amelynek során az izom váltakozva összehúzódik és elernyed. Például az aquajogging vagy az ergométeres kerékpárral való edzés is hozzájárulnak ahhoz, hogy az izom lépésről lépésre visszanyerje eredeti teljesítőképességét. Akár a "muscle release" technikáról, akár valamilyen gyakorlat végzéséről van szó, mindet csak addig szabad folytatni, amíg nem okoz fájdalmat. Izomhúzódás után az izomerő újbóli visszanyerését szolgáló, szakorvosi felügyelettel kísért edzés a következő elemekből álljon: tehermentesítő gyakorlatok dinamikus gyakorlatok nyújtó gyakorlatok és sportorvosi felügyelettel végzett terheléses vizsgálat. Nagyon fontos arra odafigyelni, hogy a sérült elegendő folyadékot fogyasszon. Erre a célra az ásványvíz, az almalé és az ásványi sókat tartalmazó italok felelnek meg leginkább.
>> Csak rövid ideig és ne túl forró vízzel zuhanyozzon! Amíg nem derül ki egyértelműen, hogy izomhúzódásról vagy izomrostszakadásról van-e szó, zuhanyozás közben is viselni kell a szorító kötést! Az izomhúzódás okozta fájdalom gyógyszeres csillapítása: az izomhúzódás nagyon fájdalmas, ezért beszélje meg orvosával, hogy szükség esetén milyen fájdalomcsillapító gyógyszert vehet be. Például az ibuprofen vagy diclofenac hatóanyagú szerek csökkentik a fájdalmat és meggátolják a gyulladást. Az orvos a sérült terültet pl. heparin vagy aescin hatóanyagú kenőccsel kezelheti, és kötést helyezhet rá. A heparin és az aescin gyulladásgátló, duzzanatlohasztó és fájdalomcsillapító hatással is rendelkezik. Az árnika virág kivonata is pozitívan hathat a gyógyulási folyamatokra. Az enzimkészítmények szedésével kapcsolatban megoszlanak a vélemények a sportorvosok körében. Ezek hatékonysága vitatott és kétséges. Pihentetés és gyógytorna Az izomhúzódás mértékétől és kiterjedésétől függően az érintett izmot legalább öt napig pihentetni kell.
Izomhúzódásra krém Az izomfájdalom enyhítésére a patikákban vény nélkül kapható, nem-szteroid gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító krémek is alkalmasak. Ezek leggyakoribb hatóanyagai az ibuprofen és a diklofenák, de egyéb szintetikus vegyületek, pl. a metil-szalicilát, az etofenamát vagy a naproxen is lehetnek. Az izomhúzódás kezelésére ajánlott krémek másik csoportja fájdalomcsillapító és izomlazító hatású, természetes összetevőket tartalmaz. Ezek olyan növényi vagy állati eredetű anyagok, melyek helyi vérbőséget okozó hatásuk révén, közvetlenül a fájdalmas területre kenve élénkítik a helyi keringést, ezáltal átmelegítik és ellazítják az érintett izmokat. Az izomhúzódásra is ajánlott, keringést serkentő, izomlazító hatású gyógynövény krémek többek között rozmaring, erdei fenyőtű, kúszó fajdbogyó olaj vagy árnika kivonatot tartalmaznak. Bőrirritációt, ezáltal helyi vérbőséget okozó tulajdonságaik miatt átmelegítő és izomlazító hatásúak a különböző kígyómérgeket tartalmazó krémek is.
Mivel izomhúzódás az esetek többségében a láb izmaiban következik be – kifejezetten gyakori az izomhúzódás a comb- és lábszár izmaiban, illetve a közelítő izmokban – célszerű lehet a sérült lábat a gyógyulásig részlegesen tehermentesíteni. Ezért súlyos és fájdalmas izomhúzódás esetén néhány napig járás közben támaszkodjon mankóra. (WEBBeteg – B. M. ; Forrás:; Magyar Sporttudományi Társaság)