procterstreetfurniture.co.uk
Azért közben szedem a gyógyszereimet, hátha... Még amikor jobban voltam, történt egy eljegyzés. Egy nap azonban a hercegem hirtelen meggondolja magát, és már nem biztos abban, hogy egy ekkora problémával élő nőt el akar venni feleségül. Üvöltve hozzávágom a jegygyűrűt, másfél éve hülyít, hogy legyek a felesége, kénytelen is elvenni, mert a vallásunk szerint csak így lehetünk együtt. Elküldöm a francba, hogy akkor ne vegyen el. Egy hét múlva úgy dönt, mégis lesz esküvő – micsoda kegy! Az ülést csak a nők találták ki! Vissza a főorvoshoz. A váróban képtelen vagyok ülni és állni is, szédülök, ha nem fekhetek le, mindjárt összeesem. Fekve várok tovább két széken... felhúzott lábakkal. Mindenki engem néz, ez a kis csitri túl fiatal még a reumatológiához, ahol az átlagéletkor csak akkor kúszik le hatvanra, ha jelenlétemmel emelem a rendelő fényét. Végre bejutok az orvoshoz, aki újabb adag gyógyszert ír fel, pedig elrebegem, hogy semmit sem érnek, a lábam zsibbad, és már ülni sem tudok. Az ülést a nők találták ki évezredekkel ezelőtt!
Aztán a sors úgy hozta, hogy ezt az állításomat megcáfolta két hosszabb kapcsolattal. Az első több mint három évig tartott, és mindketten túl fiatalnak tartottuk egymást ahhoz, hogy letáborozzunk, míg a másiknak (közel hat év) inkább az elhidegülés vetett véget. Na és innentől kezdve folyamatosan haladok a lejtőn lefelé, a végtelen szakadék felé, ami rettenetesen mély lehet, mert egyszerűen nem megy, képtelen vagyok az ismerkedésre, kudarc kudarc hátán, csupa negatívumok. És egyszerűen képtelen vagyok megérteni ennek az egésznek a miértjét. Külsőre nem vagyok egy Adonisz, de azért egy Quasimodo sem, olyan normális kinézetűnek tartom magam. Az utcán leszólításnak sohasem voltam nagy híve, bulizni a koromtól fogva (29) már nem járok, nem igénylem, inkább az a beülős sörözős típus vagyok. Kíváncsiságból regisztráltam egy társkereső oldalra, egy "katalógusra", ahol kis túlzással mindent lehet, csak ismerkedni nem. Nem válaszol, nem vagyok benne azokban a határértékekben, amit ő megszabott, ha válaszol, akkor ő igazából nem tudja, hogy mit akar, és még sorolhatnám.
– üvölti az arcomba. Ne üljön!! Hát akkor mit csináljak? – kérdezném, de erre már esélyem sincs. Továbbra is morogva elküld a neurológiára, hátha ott tudnak kezdeni ezzel a ványadt, problémás fiatal nővel valamit, aki nem reagál a gyógyszerekre, és olyan luxusigényei vannak, hogy ülni akar, meg állni. Vedd kezedbe a hátizmod A neurológusnak végre van annyi esze, hogy elküld CT-re. Kiderül, hogy egykor edzett, exsportoló testem petyhüdt masszává változott, diagnózis: kórosan tónustalan izmok. Mi vaaan? Fél évnyi izomlazító gyógyszer szedése után ne is várjon mást – mondja az orvos. De ezeket a főorvos írta fel a reumatológián! Ezektől gyógyulok meg! – Ettől ugyan nem... CT, majd MRI, kiboltosult porckorongok, sérvmegelőző állapot. Gyorstalpaló továbbképzés arról, hogy nemcsak csontjaink vannak a hátunkban, nemcsak röntgen létezik, és ha a dolog tovább halad, lesz belőle egy szép sérv, meg műtét. Isten áldja a nővéremet, ő mesél egy bácsiról, akit a kórházban már műteni akartak, de büszkén állítja, hogy elkerülte a beavatkozást, és "kitornázta" a hátából a bajt.