procterstreetfurniture.co.uk
Irigylem a férjedet. Őt is bíztos efféle örömökben részesíted. Nehogy, azt hidd. Őt, csak néha szopom egy nagyon jó ismerős házaspár, velük szoktam általában csak hármasban csiná, azt a férfit szoktam erintem, őtőle vagyok terhes is, de a férjemet egy cseppet sem izgatja. Mostpedig, szeretném, ha te izgatnál, gyere és basszál akarom, hogy rámélvezz, sok ilyen pórnófílmet láttam, ahol a terhesnőre élveznek, szeretném én is kipróbálni. Mivel, terhes nővel még nem vólt dolgom, eleinte próbáltam óvatos lenni, de aztán annyira belejöttünk, hogy színte elfelejtettük, hogy terhes. Teljesítettem az óhaját, a hasára élveztem, aminek láthatólag nagyon örült. Közben, a gépemet ahogy letettem, nem vettem észre, hogy véletlenül kamera állára váltottam, így nagyjából mindent felvett, amit csak otthol vettem észre. Pár hónap múlva, csengett a telefon, a főnököm vette fel, beszólt a műterembe ahol dolgoztam, gyere, téged keresnek. A NŐ volt, rögtön megismertem a hangját. Csak, azért hívlak, mert elfelejtettél óta, kicsit megnőtt a pocakom, kéne róla ismét egy pár képet csinálni.
A tortarombolós-maszatolós fotózás az első születésnap megünneplésének legjobb módja. A születésnapi fotózás célja különlegesen vidám, egyedi képek készítése, melyek évek múlva is garantáltan mosolyt csalnak az ember arcára. Élmény a szülőknek, móka a gyermeknek – kiváló alkalom, hogy a pici egyéniségét, kiváncsiságát idejekorán lencsevégre kapjuk. A neves születésnap megörökítése mellett ez a fotózás jó alkalom az ünneplésre is. Legyen a tortamaszatolás egyben a születésnapi buli is! Igazán szórakoztató munka születésnapi tortarombolást, maszatos arcot és kezeket lefotózni. 1 éves születésnapi fotózás: gyakori kérdések es válaszok Ruhaválasztás a Szülinapi fotózáshoz A készülődés egyik legizgalmasabb része a kicsi ruháinak kiválasztása. Általános jó tanács, hogy egységes stílust válasszunk a gyermek részére. Íme néhány konkrét ötlet: A torta színeivel, stílusával harmonizáló ruhákat válasszunk; Fodrok, tüllök és szalagok pompásan mutatnak a fényképeken; Az egyéb kiegészítők: fejpántok, nyakláncok és csinos cipők újabb kedves részletekkel gazdagítják a szülinapi fotót; Sem a túl sötét, sem a túl világos, rikító színek nem szerencsések – törtfehér, pasztell vagy világosabb, egyszerű színek mutatnak legjobban; Olyan anyagot válassz, melyben nem tesz kárt a torta; Legyen minden ruha könnyen mosható.
Pár éve már, hogy egy fényképész mellett, állítólag már sok mindent megtanultam, így sokszor a főnököm helyett megyek fotózni. Így vólt ez a minap is, mikor is sok munkájára hivatkozva, engem küldött, hogy egy családi házról készítsek egy pár fotót, ami majd a leendő vevő érdeklődését, hogy ez csak egy"kifogás", a nőjéhez megy. Ő dolga. Gyönyörű, napsütéses idő volt, a ház, ahova mennem kellett, külső látszatra is pazar volt, nem az én pénztárcámhoz"való"! Látszott, hogy a tulajnak, van mit a tejbe aprítani. Többszöri csengetésemre sem jött ki senki, mivel az ajtó nyitva vólt, többszöri kopogás után, bementem. A teraszon, egy teljesen meztelen, nagyon szép nő aludt a nyugágyban, látszólag, pár hónapos terhes lehetett, ennek megitélésében nagy ismeretem nem vólt. Jó sokáig néztem ezt a gyönyörű testet, elképzeltem, mi mindent tudnék csinálni gondóltam, milyen jó lehet a férjének ilyen klassz nő mellett, szerintem a sexben is első osztályú lehet. Még így ábrándoztam, egyszercsak felébredt a nő, meglepetten nézett rám, hírtelen el akarta magát takarni, de rájött, hogy már régóta nézegethetem, ezért letett a szándékáról.
Az egyik éjszaka megérdeztem a bátyámat, milyen hosszú lehet Max farka és megmértük 28 c.... Történetem akkor kezdődött, amikor párom meglátott egy hirdetést az újságban. Egy reklámhoz kerestek mellékszereplőket. De csakis nőket. Férjemnek jó állása volt, a pénzel nem volt gondunk, de ő tudta, hogy engem vonz a szereplési vágy. Kicsit visszafogott voltam ettől a....
Úgy éreztem, végre jól csinálom, mert nyögni kezdet minden egyes nyalásnál. Nagyon jó volt. Húszas éveim derekán jártam, mikor megismerkedtem egy csinos csajjal. Már régóta ismertem, de soha, még csak szóba sem jöhettem nála. Egyszerűen nem voltam az esete, - pedig nagyon igyekeztem, hogy az legyek. Ő nagyon szép volt. Mindene megvolt, hogy kellően izgató legyen számomra..... Már 16 éves voltam és szűz és mindössze masztizásból volt tapasztalatom. A barátommal megbeszéltük, hogy ideje elvesztenem a szüzességemet vele. 16 éves lány voltam, aki még szűz volt. A barátommal már 1 hete nem találkoztam, ezért megbeszéltük, hogy aznap átj�....
A születésnapi fotózás a Felejthetetlen Pillanat Fotóstúdióban egy igazi buli a kicsinek. Itt nem kell vigyázniuk a ruhára, és kivételesen fel lehet rúgni az otthoni szabályokat is! A születésnapi fotózás nálunk csupa móka és kacagás, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A születésnapi fotózás során különlegesen vidám képekkel őrizzük meg az ünnep felejthetetlen pillanatait. Természetesen a tortaevés sem maradhat el. Van úgy, hogy a születésnapos csöppség pár perc alatt felfedezi a lehetőségeket, és minden irányból belekezd – harapja, keni, dobja a tortát. Előfordul olyan is, hogy csak hosszas körüljárás, puhatolózás után lesz érett a pillanat a kóstolásra. A fotók természetesen ennek megfelelően készülnek, alkalmazkodva a lurkók igényeihez. Persze azért nem bízunk a véletlenre semmit: mi magunk is segítünk, és megmutatjuk a kicsiknek, hogyan is kell beletenyerelni a tortába. Ezért is szoktuk kérni, hogy hozzatok magatokkal váltóruhát, mert ha igazán jól érzi magát a gyerkőc és felhőtlenül tudja élvezni a mókát, szinte biztos, hogy ruhacserére lesz majd szükség.
3 hónapos kor, amikor már édesen mosolyog, figyel a hongokra, még igazán kisbabás:) Hason kinyomja magát rövidebb időre, így más hason is fotózható, de még sok kép háton készül. 4-5 hónapos kor! A hasalás nagymesterei a picik, ülni még nem tudnak, de hason és háton ill. az ülni nem tudó bábáknak készült babafotelben gyönyörű képek készülhetnek. Mosolygósok, barátságosak, ha tele a poci és nem álmosak, akkor vevők a fotózkodásra és nagyon édes babaképek készülnek! :) 6-7 hónapos kor, a pici fél éves lesz, itt már pár ülős kép is készülhet, leginkább még megtámasztva pl. babafotel, dézsában kiságybantudnak ülni a picik, rövidebb ideig, de még hason-háton is nagyon jól fotózhatóak. A kedvenc időszakom, feltétlen ajánlok ilyenkor egy babafotózást. 7-8-9 hós Barátkozósak, mosolygósak, stabilan üldögélnek, másznak, és még kevésbé szöknek el a díszlet elől, mint 1 évesen:) Még ebben a korban is nagyon aranyos babásabb képek készülhetnek. Még érdemes ezt a kort kihasználni, innen nehezedik a babafotózás.