procterstreetfurniture.co.uk
Naivak volt a törvényalkotók, akik ezt a szöveget fogalmazták? Ezt nem tisztünk eldönteni, de az biztos, hogy a nagyvállalatok nem kértek belőlük. Egy másik forradalomnak kellett kitörnie ahhoz, hogy valami változzon: a nagyjából 1760-tól 1840-ig tartó Ipari Forradalom és az iparosítás véget vetett a feudalizmusnak Európában, jó táptalajt biztosított a tudományos haladásnak és a rendszerezésnek, de egyben soha nem látott mértékben kezdte el hasznosítani a megszerzett javakat, vagyis a tőkét. Ez volt a kapitalizmus. A kapitalizmus az embereket elsősorban termelési egységként kezelte a munka piacán. Miközben a munkások nagyon keményen dolgoztak, szinte lehetetlen volt elérniük, hogy akár egyénileg, akár csoportosan, de méltányos feltételek között dolgozhassanak. Az erről való gondolkodás általában nem is a munkások, hanem az entellektüelek feladata volt, közülük a leghíresebb a német Karl Marx volt. A munka nemzetközi napját, május elsejét a Második Internacionálé vezette be 1889-ben. Mégis csak az 1904-es, amszterdami Nemzetközi Szocialista Kongresszus volt az, ami a világ minden országában tevékenykedő proletármozgalmakat felszólította, hogy május elsején szüntessék be a munkát.
Az ő édesapja örökítette meg az utókornak ezt a morcos kislányt is a kép jobb szélén. Fotó: Fortepan/Berkó Pál Sztálin halála a jelek szerint nem hozott nagy változást az ünnepségek irányvonalában. 1952. május 1., Budapest, Andrássy (Sztálin) út - Dózsa György út sarok Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr 1953. május 1., Miskolc. Szocialista sporttal a békéért, majd sporttal a szocializmusért. Fotó: Fortepan A következő képpár kakukktojás, mert a második nem május elsején készült. 1954. május 1-jei felvétel a Kossuth Lajos utca 6. szám első emeletéről. Fotó: Fortepan/Horváth Miklós Majd ugyanonnan egy újabb fotó, mintegy két és fél évvel később, az 1956-os forradalom idején. Fotó: Fortepan/Horvát Miklós A következő, 1957-es május 1-jei ünnepségen felvonulás helyett politikai nagygyűlésen sereglett össze a tömeg, ahol Kádár János mondott beszédet. Az ünnepség egyben az első magyar televíziós közvetítésnek is helyet adott, tudósították Kádár véleményét az ellenforradalomról. Apró változás az előző évekhez képest, hogy már csak a hűlt helye volt ott a Sztálin-szobornak, amelynek talapzata 1953 óta – így 1957-ben is – dísztribünként szolgált.
Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik a letartóztatástól félve nem mentek kórházba. Összesen 11 ember (7 rendőr és 4 tüntető) vesztette életét, a későbbi perek során pedig nyolc szocialista-anarchistát állítottak bíróság elé egy rendőr meggyilkolásának vádjával. Az, hogy mindenkinek egyenlő jogai vannak, akkoriban még egyáltalán nem volt az "amerikai álom" része. Az egyenlő jogok csak évtizedekkel később váltak bevett kifejezéssé. Miközben az USA -ban és Franciaországban az Aranykornak, a 'Golden Age'-nek tartották ezeket az évtizedeket, a kevésbé szerencsés – és kevésbé vagyonos – emberek mindkét kontinensen szenvedtek. A "bér-rabszolgák", akik rendkívül alacsony fizetésért dolgoztak – elméletileg sazbad akaratukból, gyakorlatilag viszont azért, mert nem volt más lehetőségük – mérhetetlen gazdasági kizsákmányolása a társadalmi osztályokat szinte áthatolhatatlan falakkal válaszotta el egymástól. A kihasznált munkások munkájáért kapott bevétel pedig lehetővé tette a gyártulajdonosoknak, találékony vállalkozóknak, hogy hatalmas vagyonokat halmozzanak fel.
Figyelemre méltó, hogy több képen az időpont ellenére kopasz fák bólogatnak a háttérben, a felvonulók pedig súlyos szövetkabátokat viselnek. 1970. Kár, hogy nem tudni, milyen technológiával működtették az inotai hőerőmű három nagykéményének füstölgő modelljét. Az előtte haladó Borsodi Vegyi Kombinát kabalája sem akármi. Fotó: Fortepan 1919 + 1946–1975 = 31. Fotó: Fortepan Elvtársak és kopasz fák – még mindig 1975-ben. Fotó: Fortepan A Magyar Autóklub Segélyszolgálatának járművei vonulnak fel 1978. Fotó: Fortepan/Szitakri 1978-ban zuhogó eső lankasztja a tömeg lelkesedését, csak a miniszoknya segít. Fun fact: 29 nappal később megérkezett az országba Brezsnyev. Fotó: Fortepan/Szitakri Az eső 1979-ben is zuhogott, a honvédeket nyitott ernyővel vonultatták, de olyannal, ami az esőtől nem védett. Fotó: Fortepan/MHSZ A képek alapján az ünnep a nyolcvanas évekre kezdte határozottan "a legvidámabb barakk" jelleget ölteni. Az 1980-as majálison 1. végre nem esett az eső, 2. a városligeti Népszabadság-színpadon Őze Lajos és Horváth Tivadar színművészek szórakoztattak.
Isten áldja Amerikát! – legalábbis ironikus értelemben. Nem mintha az amerikaiaknak ne lenne miért hálát adnia, épp ellenkezőleg. Mégis ironikus a szocializmushoz kötődő május elsején Istent és áldást emlegetni, ugyanis az amerikaiak nem épp arról híresek, hogy a szocializmus elkötelezett harcosai volnának – a modern amerikai már magától a szótól is lábrángást kap. És ez nem azért van így, mert másképp gondolkodnak, vagy mert e sorok írója elkötelezett szocialista volna, mindez a történelmi háttérből fakad. Nagyon sok jó dolog, aminek ma az előnyeit élvezzük, Amerikából származik – a május elsejei ünnepség is egy közülük. Május elseje a Munka Ünnepe. Eredetileg azért kezdték ünnepelni, mert ekkor emlékeztek meg azokról a meggyilkolt munkásokról, akik a rendőrségi intézkedés közben vesztették életüket egy 1886-os chicagó-i munkássztrájkban. 1886. május 1-jén ugyanis a chicagói munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolc órás munkaidő bevezetéséért. A negyedik napon, azaz május 4-én a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak az emberekre.
Fotó: Fortepan/Marics Zoltán De ez még mindig csak főpróba volt ahhoz képest, ami Magyarországon 1945-ben, majd szervezettebben 1946-tól folytatódott: a Szovjetunióban már 1927-ben meghonosított, központi irányítás alá vont ünneplésnek már szerves részei voltak a több százezres felvonulások, a szocialista gazdaság és társadalom vívmányainak látványos díszszemléi, ahol a kezdetben katonás rendben vonultatott nép találkozhatott a párt vezetőivel is, majd a közparkokban mulathatott sör-virslivel. Míg az 1945-ös május elsejében korabeli beszámolók szerint még volt némi valódi felszabadulási mámor és önszerveződés, 1946-ban már egyértelműen a tribün előtti elvonulásra helyeződött a hangsúly. Itt épp az Oktogonon éltetik a pártot komor emberek. Fotó: Fortepan/Berkó Pál Berkó Pál a Fővárosi Gázművek megbízásából 1946-ban és 1947-ben fotózta végig a május elsejei ünnepséget az üzemi lapnak, a képek háborús és az 1956-os forradalomról szóló tekercsekkel együtt sokáig az előszobaszekrény tetején pihentek – mondta a Qubitnek a képkészítő fia, Berkó Pál.
A fiúk április 30-án este, május egyre virradó éjszaka állították majd hajnalig őrizték a fát. A két háború között divatba jött a szerenád és az éjjelizene is május elsején. Leggyakrabban nyárfát használtak, de állítottak vadkörtét, orgonát, vadpiszkét is. A fákra színes papírszalagokat akasztottak. Ezután szerenádot adtak, amit a lánynak fogadni illett egy szál gyufa meggyújtásával. A szerenádot követően a lány kiment és borral kínálta a legényt vagy legényeket. Ez a szokás egyes falvakban szerencsére még napjainkban is élő hagyományként van jelen. A hajadon lányok kapuját bekötözik, hogy ne tudjon megszökni, és a kerítés elé díszes szalagokkal feldíszített fát állítanak, amire kisebb nagyobb ajándékokat is kötözhetnek az udvarlók. Egy kerítés előtt az illendőség szerint egy fának szokás állnia, de előfordul, hogy versengés alakul ki a faállítók között, ilyenkor kettő vagy több fa is kerülhet a kerítés elé. Egyes vidékeken a májusfaállítás alternatívája az udvarlók részéről a májuskosár köttetése.
Fotó: Wikimedia Commons 1957. május 1., Budapest, Felvonulási tér (ma: Ötvenhatosok tere) Az ünnep előzményei az ipari forradalomig nyúlnak vissza. Az utópista szocialista brit gyáros, Robert Owen 1817-ben már javasolta a munkások addig tíz-tizennégy órás munkaidejének nyolcórásra csökkentését. Tüntetések és sztrájkok sorozata után Nagy-Britanniában és gyarmatain 1847-ben napi tíz órában maximalizálták a nők és gyerekek munkaidejét, de a tízórás munkaidő csak az 1870-es évekre vált általánossá. Az ausztráliai Melbourne-ben 1856. április 21-én a kőművesek és építőmunkások a helyi parlament előtt követelték a nyolcórás munkaidő bevezetését, mégpedig sikerrel, és a rövidebb munkaidő ellenére nem lett kevesebb a fizetésük. Az I. Internacionálé 1866-os első kongresszusa már így fogalmazott: a nyolcórás munkanap bevezetése az első lépés a munkásosztály felszabadulásának útján. A 19. század második felében az Egyesült Államokban is egyre többen követelték a nyolcórás munkanapot, amit egyes szövetségi államokban törvénybe is foglaltak.
Fotó: Fortepan/Déri György Kádár János 1985-ben a Fiastyúk (Thälmann) utca 47-49. szám alatti általános Iskolában. Mögötte egy csukabajszú felnőtt úttörő, bőrkabátban pedig Deák Gábor kerületi párttitkár. Kádár a képen búcsút int, de az 1985-öst még négy "szabad május" követte. Fotó: Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény 1990. május 1-jén már rendszerváltók, anarchisták és ébredő szakszervezetek ünnepeltek, igaz, hogy a Népligetben. Kőszeg Ferenc SZDSZ-alapító a Népligetben. Fotó: Fortepan/Vészi Ágnes A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának népligeti rendezvényén Vallai Péter színművész olvas fel a Holmiból. Fotó: Fortepan/Vészi Ágnes És eljött az igazi majális. Fotó: Fortepan/Vészi Ágnes Kapcsolódó cikk a Qubiten:
A tömeget elnézve más nemigen változott: kevesebb mint fél évvel a forradalom leverése után ilyen vidám, életteli arcok is ünnepeltek a fennmaradt fotók tanúsága szerint. A VII. kerületi Murányi utcán a Thököly út felől nézve. Fotó: Fortepan/album027 Az 1960-as arcok mintha már a hruscsovi enyhülés korszakát tükröznék, pedig ebben az évben még legalább 11 embert végeztek ki az 1956 utáni megtorlás jegyében (1961 augusztusában végezték ki az utolsó politikai foglyot). Itt van például a kedélyes Kádár János, aki a tribünön épp Szepesi Györgynek nyilatkozik 1960. május 1-jén. Fotó: Fortepan/Rádió- és Televízióújság Két nő ugyanazon a napon moziplakátok előtt a Bajza utcában. A Hosszú az út hazáig című, 1945-ben játszódó filmet 1960-ban mutatták be, Bara Margit szereplésével. Az 1959-es Égrenyíló ablak valóságos sztárparádét vonultatott fel Dajka Margittól Csákányi Lászlóig. Fotó: Fortepan/Nagy Gyula A képek alapján az 1960-as évek eleji május elsejék jellemző elemévé vált, hogy a politikusok egy része lejött a tribünről, és a nép közé vegyült: 1961. május 1-jén Biszku Béla akkori belügyminiszter mellett valaki cigivel próbálja elűzni az unalmát, de ez sem segít: diszkréten ásít.