procterstreetfurniture.co.uk
Kertészkedem mélán, nyugodtan, Gyümölcsfáim közt bíbelek; Hozzám a tiszta kék magasból Egyes daruszó tévelyeg; Felém a kert gyepűin által Egy gerlice búgása hat: Magános gerle a szomszédban - S ifjú nő, szemfödél alatt. Kevés ember jő látogatni, Az is csak elmegy hidegen: Látszik, hogy a halott szegény volt, Szegény s amellett idegen. Rokonait, ha van rokonja, Elnyelte széles e világ; Nem nyit be hozzá enyhe részvét, Legföljebb... a kiváncsiság. Műhely körűl a bánatos férj Sóhajtva jár, nyög nagyokat; Ide fehérlenek deszkái, Épen azok közt válogat. Amaz talán bölcső leendett, Menyegzős ágy eme darab: Belőlük elhunyt hitvesének Most, íme, koporsót farag. Siránkozik a kisded árva, Amott sír öntudatlanul; Ha nő szegény, az életkönyvből Nehéz első betűt tanul! Ölében rázza egy cselédlyány, Duzzogva fel s alá megyen: "Sírj no, igazán sírj! " kiált rá, S megveri, hogy oka legyen. Kertészkedem mélán, nyugodtan, A fák sebeit kötözöm; Halotti ének csap fülembe... Eh, nékem ahhoz mi közöm! Nem volt rokon, jó ismerős sem; Kit érdekel a más sebe?
Magyar ember-é kigyelmed? " Milyen szemmel nézett rája Szűcs György gazda, képzelhetni: A vasvillát sem lehetne Mérgesebben odavetni; De a cigány győzte szóval, Hízelgővel, úsztatóval: Míg György el nem panaszolta, Hogy' áll a dolog mivolta. "Szent Pilátus! minő szégyen! Hát miér' nem mondta régen Sohasem volt? nem is termett? Hát miért nem mondta kelmed? Nagy bajusza volna régen: Hisz ez az én mesterségem! " Megörűle György a szónak, Hogy bajusza lesz maholnap, S mintha nőne a szép sörte, Már a helyét is pödörte. Sonka, sódar, Füstös oldal, Liszt, szalonna, Főzelék, Van elég; Ráadásul jó ozsonna, S valamit a vajda kére, Megalkudva, megigérve. Nosza tüzet rak legottan, Lobog a láng, bőg a katlan, Száll a szikra, fojt a füst, Fő a fürdő; forr az üst, Benne mindenféle gyimgyom, Holmi gizgaz, holmi ringy-rongy Ami úton, útfelen Elhányódik, vagy terem. E bűbájos fürdőlében Nő meg a György bajsza szépen; S ha hibáznék egy kicsi: A babona ráviszi. Kész immár a bornyomó kád: Szűcs György jó remény fejébe, Nyakig ül a szennyes lébe, Istennek ajánlva dolgát.
Elég egy szívnek a magáé, Elég; csak azt köthesse be. Közönyös a világ... az élet Egy összezsúfolt táncterem, Sürög-forog, jő-megy a népség Be és ki, szűnes-szüntelen. És a jövőket, távozókat Ki győzné mind köszönteni! Nagy részvétel, ha némelyikünk Az ismerőst... megismeri. Közönyös a világ... az ember Önző, falékony húsdarab, Mikép a hernyó, telhetetlen, Mindég előre mász s - harap. S ha elsöpört egy ivadékot Ama vén kertész, a halál, Más kél megint, ha nem rosszabb, de Nem is jobb a tavalyinál. (1851)
Kertészkedem mélán, nyugodtan, Gyümölcsfáim közt bíbelek; Hozzám a tiszta kék magasból Egyes daruszó tévelyeg; Felém a kert gyepűin által Egy gerlice búgása hat: Magános gerle a szomszédban - S ifjú nő, szemfödél alatt. Kevés ember jő látogatni, Az is csak elmegy…
KERTBEN – Arany János Kertészkedem mélán, nyugodtan, Gyümölcsfáim közt bíbelek; Hozzám a tiszta kék magasból Egyes daruszó tévelyeg; Felém a kert gyepűin által Egy gerlice búgása hat: Magános gerle a szomszédban – S ifjú nő, szemfödél alatt. Kevés ember jő látogatni, Az is csak elmegy hidegen: Látszik, hogy a halott szegény volt, Szegény s amellett idegen. Rokonait, ha van rokonja, Elnyelte széles e világ; Nem nyit be hozzá enyhe részvét, Legföljebb… a kiváncsiság. Műhely körűl a bánatos férj Sohajtva jár, nyög nagyokat; Ide fehérlenek deszkái, Épen azok közt válogat. Amaz talán bölcső leendett, Menyegzős ágy eme darab: Belőlük elhunyt hitvesének Most, íme, koporsót farag. Siránkozik a kisded árva, Amott sir öntudatlanul; Ha nő szegény, az életkönyvből Nehéz első betűt tanul! Ölében rázza egy cselédlyány, Duzzogva fel s alá megyen: "Sirj no, igazán sírj! " kiált rá, S megveri, hogy oka legyen. Kertészkedem mélán, nyugodtan, A fák sebeit kötözöm; Halotti ének csap fülembe… Eh, nékem ahhoz mi közöm!
Nagy részvétel, ha némelyikünk Az ismerőst... megismeri. az ember Önző, falékony húsdarab, Mikép a hernyó, telhetetlen, Mindég előre mász s - harap. S ha elsöpört egy ivadékot Ama vén kertész, a halál, Más kél megint, ha nem rosszabb, de Nem is jobb a tavalyinál. (1851. ) Ha sikerült eldönteni, hogy hasonlóak-e vagy különbözőek, akkor ––szerintem– máris megszületett az összehasonlító fogalmazás bevezetése. Ha ezen túljutottunk, akkor sok diáknak már jönnek is a gondolatai, akár egyedül is tudja folytatni. Akinek viszont még mindig nyögve nyelős a dolog, az figyelje a következő bejegyzéseimet is.